INFOKOMMUNIKÁCIÓS CLUSTER

 

 

 

A rendszerváltás előtt a jelentős történelmi háttérrel rendelkező magyarországi infokommunikációs ágazat a privatizáció folytán döntő részben külföldi kézbe került. Ennek folytán

 

 

Mindezek ellenére Magyarországon az infokommunikációs ágazat súlya az ország gazdasági életében jelenleg nagyobb, mint pl. a mezőgazdaságé. Az ebből származó profit tehát a külföldi tulajdonosoké, ami bizonyos értelemben a jelenlegi helyzet fenntartása irányába hat.

 

Az infokommunikációs ágazat sajátosságánál fogva a sikeres üzleti tevékenységhez sok esetben jelentős tőke szükséges. A magyar tulajdonosi hátterű cégek korlátozott mérete és gyenge tőkeereje miatt sok esetben hátrányt szenvednek a piaci versenyben. A hazai kis- és középvállalkozások állami támogatása nem hatékony, az erre vonatkozó szakpolitika eredménytelen.

 

A magyar tulajdoni hátterű kis- és középvállalkozások öntevékeny összefogása olyan erőforrás lehet, amely ezt a hátrányos helyzetet enyhítheti.

 

A jelenlegi helyzet alapján az infokommunikációs ágazatban mind az ipari tevékenységben (berendezésgyártás és rendszerintegráció), mind a szolgáltatások terén (üzemeltetés, rendszerfelügyelet, mérés, vizsgálat, stb.) különösen nagy üzleti lehetőségek látszanak, ezért ezekben a tevékenységekben célszerű a Cluster elindítása.

 

 

 

Miért érdemes egy ilyen összefogáshoz csatlakozni?

 

 

 

 

A Cluster célja

 

 

 

A magyar tulajdoni hátterű cégek piaci erejének javítása, versenytársaival szembeni hátrányainak csökkentése céljából cluster-szerű működést kell létrehozni, amelyben az egyes tagok korlátozott erőforrásai egyesíthetők. Ennek alapján célként kell kitűzni:

 

 

Tagok portfóliójának gazdaságos kiterjesztése, fejlesztése

 

Értelmes, lehetőleg összefüggő és piacképes portfólió kialakítása, amely a piaci fellépésnél előnyként használható ki.

 

Tagok outsourcing-ját ellátni – kiszervezendő, vagy erőforrás híján lefedetlen tevékenységek megszervezésével, ugyanakkor a minőségi kontroll megtartásával és a tevékenységből származó gazdasági haszon megtartásával.

 

Szolgáltatás tagok részére – a szolgáltatást megbízható partner végzi, és az elvégzésből keletkező haszonból a tag részesedik.

 

 

Tagok közötti üzleti kapcsolatok (piac) fejlesztése

 

A tagok közötti állandó, partneri viszonyon alapuló önkéntes üzleti kapcsolatainak kialakítása, melyben a bizalom meglétét használja ki. A tagok meglévő üzleti kapcsolatait nem érinti, amennyiben azokat nem kívánják a Clusterben hasznosítani.

 

A tagok közötti üzleti kapcsolatok között a kizárólagosságot nem szükséges kikötni, a verseny továbbra is lehetséges. Kizárólag azt kell kikötni, hogy a tagok egymásnak mindenképpen biztosítják az ajánlattételi lehetőségeket, amennyiben valamilyen megrendelést terveznek feladni.

 

 

Törvényesség

 

A Cluster nem törekszik törvényellenes, etikátlan üzleti magatartásra, nem célja a tisztességtelen piaci magatartás elősegítése.

 

 

 

Forma

 

 

 

A szervezet jogi státusa

 

A szervezet a tagok által alapított gazdasági társaság (célszerűen egyesülés)

 

Egyesülés (Ctv[1].316 – 331 §)

 

 

 

Tevékenységek

 

 

 

A Cluster gazdasági társaságként működik, a célok ellátása során nyereségre törekszik, de nem feltétlenül.

 

A Cluster előnyben részesíti az olyan tevékenységeket, amelyek a tagok üzleti céljait szolgálják. Amennyiben olyan tevékenység igénye merül fel, amely kizárólag gazdasági haszonnal jár (pl. portfólióhoz nem kapcsolódó tevékenység), azt alacsonyabb prioritással kell kezelni.

 


 

Szolgáltatások a tagok részére

 

A tagok üzleti tevékenységének segítése céljából a Cluster szolgáltatásokat végez a tagok számára, a tagok igényei alapján, rendes polgárjogi szerződések szerint.

 

 

Szolgáltatás

Tevékenység

Előny a tag részére

Értékesítés szervezés

Közös ügyfélkapcsolati hálózat működtetése

Költségmegtakarítás

 

Közös promóciós akciók, közös rendezvények szervezése

Piacszerzés

Marketing

Piaci információk gyűjtése

Piacszerzés

 

Reklámtevékenység

Piacszerzés

 

Kiállításokon való közös részvétel

Költségmegtakarítás

Termelésszervezés

Kooperációk

Költségmegtakarítás, minőségi garanciák

 

Kooperáló partner keresése, leinformálása

Költség- és időmegtakarítás, minőségi garanciák

 

Szállításszervezés

Költségmegtakarítás

Pályázatok, tenderek

Pályázati lehetőségek tenderek figyelése

Piacszerzés

 

Pályázatok anyagának elkészítése

Költség- és időmegtakarítás

 

Tender dokumentumok elkészítése

 

Közös projektek menedzselése

Konzorciumok alakítása, működtetése

Piacszerzés

Logisztika

Ingatlan (telephely) üzemeltetés

Költség- és időmegtakarítás

 

Gépkocsi ügyek intézése, flottamenedzselés

Költség- és időmegtakarítás

 

Raktározás

Tagok raktározási kapacitásának közös használata:

Költségmegtakarítás

Jogi ügyek

Szerződések

Tervezetek jogi véleményezése, tárgyalásokon való részvétel

 

Jogi képviselet ellátása

perek, stb.

 

Hatósági ügyek intézése

 

Pénzügyi tevékenység

Könyvelés

Bizalmi viszony kialakítás

 

Bérszámfejtés, TB ügyintézés

 

HR

Felvétel (Pályáztatások, első szűrés)

Időmegtakarítás

 

Munkaerő közvetítés (kölcsönzés) tagok között.

Költségmegtakarítás

 

(börze?)

 

Információk kicserélése egymás között

Szerzett piaci értesülések megosztása

Üzletfejlesztés

 

Projektek tapasztalatainak kiértékelése

Üzletfejlesztés

Referenciák adása a tagokról

Harmadik fél részére

Üzletfejlesztés

Oktatás

Tagok termékeihez szükséges oktatás koordinálása, lebonyolítása.

Költség- és időmegtakarítás

Szakmai érdekképviselet

Jogszabálytervezetek figyelése, véleményezése.

Üzletfejlesztés

 

Érdekképviseleti tevékenység

Szakmai érdekképviseleti szervezetekben

 

 

 

Pénzügyi kérdések

 

 

 

Bevételmegosztás

 

A Cluster részesedjen a közös projektek hasznából.

 

 

Megtérülés

 

Alapkövetelmény legyen, hogy egy tag szempontjából a költségmegtakarítások révén belépés után kb. 1 év alatt megtérüljön a befektetett összeg. (golfütő görbe)

 

 

Szolgáltatások díjazása

 

A tagok a Cluster által teljesített szolgáltatások árát a Cluster részére megfizetik, de az árképzés transzparens. Az ebből keletkező nyereség a Cluster vagyonát növeli. Ez vagy a Cluster fejlesztésére vagy osztalékra fordítható.

 

 

Tagdíj

 

A tagdíj mértéke: később határozandó meg.

(kérdés: függjön-e a cégmérettől?)

 

Legyen működési hozzájárulás (rezsiköltségek fedezete)

 

 

 

Kapcsolat

 

 

 

Érdeklődéseket, véleményeket szívesen veszünk:

 

LOGONEX Bt.

1012. Budapest, Logodi u. 23.

logonex@interware.hu

Tel.: 489-3471

Mob: (20) 982 2258

 



[1] 2006. évi IV. tv. A gazdasági társaságokról